A GreenChem Spanyolország az elmúlt néhány évben kiváló kapcsolatot épített ki az országban működő benzinkutakkal.
Miután az AdBlue® (az SCR technológia által használt, a dízelmotorok kipufogógázában lévő részecskék eltávolítására szolgáló anyag) kiemelkedően fontos szerephez jutott a dízel tisztítása terén, a GreenChem Spain olyan vállalatokkal vette fel a kapcsolatot, akik közvetlen kapcsolatban állnak a végfelhasználókkal.
Jól tudtuk, hogy Spanyolország több mint 10 000 benzinkutat számláló, kiterjedt benzinkút-hálózattal rendelkezik. Pontosan ezért kellett egy olyan egyedi és megvalósítható megoldást találnunk, amelynek segítségével a benzinkutak nagy részén elérhetővé tehettük az AdBlue® folyadékot a vásárlók számára.
Milyen problémák tapasztalhatók ezen a piacon?
A legnagyobb problémák egyikét az jelentette, hogy egyes benzinkutaknál nem volt elegendő hely vagy pénzügyi keret a tartály számára, valamint a nagyobb átépítések kivitelezésére.
Néha azzal sem voltak tisztában, hogy tartályos formában is értékesíthetnek AdBlue®-folyadékot a kutakon.
Jól tudjuk, hogy a dízelmotoros járművek tulajdonosai nehéz időkön mennek keresztül, ezért úgy gondoltuk, hogy az AdBlue® értékesítésének lehetőségével támogatjuk a benzinkutakat, amellyel további ügyfeleket szerezhetnek maguknak. Remélhetőleg ennek az extra szolgáltatásnak köszönhetően sokuk tud nyitva maradni.
Fontos azonban, hogy ezeknek a benzinkutaknak számos szigorú jogszabálynak kell megfelelniük a megközelíthetőség, a munkaengedélyek, a kúton használt berendezések stb. terén.
Hogyan tudjuk leküzdeni ezeket a kihívásokat?
A GreenChem mindig semleges álláspontot képviselt az energiaszerkezetben. A 13 évvel ezelőtti EURO V szabályozás hatására vállalatunk úttörő módon kifejlesztette az AdBlue®-folyadékot, hiszen jól tudtuk, hogy a dízelrészecskék tisztítása kulcsfontosságú szerepet fog betölteni a következő években. A napjainkban érvények EURO 6d szabályozás még szigorúbb korlátozásokat állít a kibocsátásokkal szemben, és büszkék vagyunk, hogy vállalatunk is részt vehet ebben a tisztítási folyamatban.
A közelmúltban megjelent Green Book kiadványunkban és a számos sajtókiadványban részletesen bemutatjuk, hogy az AdBlue® hogyan képes segíteni, illetve miért fontos számunkra, hogy semleges pozíciót töltsünk be.
Ezeknek az új kihívásoknak a legyőzése érdekében jó munkakapcsolatot alakítottunk ki az ipar kulcsfontosságú szereplőivel, és velük együttműködve dolgozunk azon, hogy minden egyes benzinkút számára a legjobb tartálytípust találjuk meg. Az együttműködésnek köszönhetően képesek vagyunk meghatározni, hogy milyen méretű tartály volna a legmegfelelőbb, illetve milyen típusú üzembe helyezésre és berendezésekre van szükség. Ezek a döntések mind döntő fontosságúak a benzinkút számára, hogy az általa kínált szolgáltatás még vonzóbb és praktikusabb lehessen a végfelhasználók számára.
A rendszer üzembe helyezését követően a benzinkutat felvesszük a mobilapplikációnkban szereplő listánkra, így a járműtulajdonosok még könnyebben találhatnak AdBlue®-folyadékot a járművük számára. Az alkalmazás meghatározza a felhasználók tartózkodási helyét, majd a legközelebbi AdBlue®-árusító helyre irányítja őket. Az AdBlue®-árusító benzinkutak száma évről évre nő, ezzel lehetővé téve, hogy egyre jobb szolgáltatást tudjunk nyújtani vásárlóink számára.
Ez a megoldás jó a vásárlóink számára?
A benzinkutak minden kétséget kizáróan örülnek a tartályos megoldásnak. Ennek köszönhetően több helyük marad a polcokon más termékek számára, nekünk pedig havonta mindössze néhány alkalommal kell feltöltenünk a tartályokat.
Ez a kényelmes megoldás számos új ügyfelet hoz a benzinkút számára, ezzel is biztosítva annak stabil működését.
Az AdBlue®-val kapcsolatos további információkért kattintson erre a hivatkozásra.
Az SCR technológiával kapcsolatos további információkért kattintson erre a hivatkozásra.
Szeretne a GreenChem Spanyolország vállalattal kapcsolatos további információkat olvasni, és szeretné felvenni a kapcsolatot vállalatunkkal, és megbeszélni az AdBlue®-tartály felszerelésének a lehetőségét az Ön benzinkútján? Kattintson erre a hivatkozásra.